A Három Pöröly Háborúja

230 évvel a Warcraft I eseményei előtt

Vasüllő Hegy törpjei hosszú évszázadokon át éltek békében. Településeik azonban lassan túlnőttek hegymélyi városaik korlátain. Bár a Nagy Király, Üllővár Modimus igazságosan és bölcsen uralkodott a törpök felett, három befolyásos csoport alakult ki a törp társadalomban.

A Bronzszakáll klánt Bronzszakáll Madoran vezette, aki közeli kapcsolatokat ápolt a Nagy Királlyal, hagyományosan ők voltak a Vasüllő Hegy védelmezői. A Vadpöröly klán, akiket Vadpöröly Khardros thán vezetett, a hegy lábánál elterülő dombos vidéken élt, de szerettek volna nagyobb befolyást nyerni a városban. A harmadik csoport a Feketevas klán volt, őket a varázsló thán, Thaurissan uralta. A Feketevas népe a hegy alatti legsötétebb árnyékok között rejtőzött és mind a Bronzszakáll, mind pedig a Vadpöröly klán ellen ármánykodott.

Egy ideig a három érdekcsoport pengeélen táncoló békében élt egymással, ám amikor az öreg Üllővár Nagy Király elhunyt, elszabadultak az indulatok. A három nagyhatalmú klán közt háború robbant ki Vasüllő uralmáért. A törp polgárháború sok éven át folyt a föld alatt. Végül a Bronzszakáll törpök, akiknek a legnagyobb seregük volt kiűzték a Feketevas és a Vadpöröly klánokat a hegy mélyéről.

Khardros és a Vadpöröly klán harcosai északra vonultak, majd átkeltek Dun Algaz kapuin és megalapították saját királyságukat Grim Batol távoli csúcsai között. Ott aztán megerősödtek és újra megtöltötték kincseskamráikat. Thaurissan és a Feketevas törpök nem voltak ilyen szerencsések. Megszégyenülve, legyőzetésük felett érzett haragjukban megfogadták, hogy bosszút állnak Vasüllőn. Thaurissan messze délre vezette népét és megalapított egy várost (amelyet saját maga után nevezett el) a szépséges Vörösbérc Hegységben. A múló évekkel érkező meggazdagodás sem enyhítette a Feketevas klán acsargását rokonaik ellen. Thaurissan és felesége, Modgud a varázslónő kétfrontos támadást indítottak Vasüllő és Grim Batol ellen. A Feketevas törpök feltett szándéka volt, hogy egész Khaz Modant uralmuk alá hajtsák.

A Feketevas seregek elözönlötték fajtársaik erődítményeit és kishíján el is foglalták mindkét királyságot. Végül azonban Bronzszakáll Madoran győzelemre vezette klánját Thaurissan mágiahasználó serege ellen. Thaurissan és követői visszamenekültek városuk biztonságába, nem tudván a Grim Batolban kibontakozó eseményekről, ahol Modgud serege sem boldogult Khardrosszal és Vadpöröly harcosaival.

Az ellenséges harcosokkal szemben Modgud varázshatalmát használta, hogy félelmet ültessen szívükbe. Parancsára életre keltek az árnyékok és sötét dolgok másztak elő a föld mélyéből, hogy a Vadpörölyökre saját csarnokaikban csapjanak le. Végül Modgud áttört a kapukon és ostrom alá vonta az erődöt. A Vadpörölyök elkeseredetten küzdöttek, Khardros pedig belevetette magát az egymással csatázó törpök tengerébe és végül levágta a varázsló királynőt. A Feketevas törpök királynőjük elvesztése után hanyatt homlok menekültek a Vadpörölyök haragja elől. Délre futottak, királyuk városa felé, de útközben beleütköztek Vasüllő seregeibe, akik Grim Batol megsegítésére érkeztek. A két had közé szorult Feketevas törpöket mind egy szálig elpusztították.

Vasüllő és Grim Batol egyesített seregei ezután dél felé vonultak, hogy egyszer és mindenkorra legyőzzék Thaurissant és a Feketevas klánt. Nem jutottak messzire, mikor Thaurissan dühe egy végzetes erejű varázslatban öltött testet. Thaurissan egy természetfeletti szolgát akart megidézni, amivel biztosíthatta volna győzelmét, ezért szólította a világ alatt alvó ősi hatalmakat. Döbbenetére és vesztére a lény, ami előmászott a föld alól borzalmasabb volt mint azt legvadabb rémálmaiban képzelte volna.

Ragnaros, a Tűzúr, a tűzelementálok halhatatlan ura volt ő, akit a Titánok a világ ifjúkorában száműztek. Thaurissan hívásától felszabadítva, Ragnaros újra életre kelt. Azerothra való apokaliptikus újraszületése szétrobbantotta a Vörösbérc Hegységet és a pusztítás közepén egy dühöngő vulkánt hívott életre. A Feketeszikla néven ismert vulkánt északról a Perzselő Szurdok, délről pedig a Lángoló Sztyeppék határolták. Thaurissant elpusztította az általa elszabadított varázsenergia, a katasztrófát túlélő követőit pedig Ragnaros és elementáljai rabszolgaságba vetették. A mai napig ott élnek a hegy mélyén.

A rettenetes pusztítást és a déli hegyekben tomboló egyre terjedő tüzeket látva Madoran és Khardros királyok megállították seregeiket és visszafordultak saját királyságaik felé, Ragnaros haragjával nem mertek szembeszállni.

A Bronzszakállúak visszatértek Vasüllőbe és újjáépítették csodás városukat. A Vadpörölyök is hazatértek Grim Batolba, ám Modgud halála gonosz foltot hagyott a hegyi erődön, így a Vadpörölyöknek nem volt tovább maradásuk. Szívükbe szomorúság költözött, hogy maguk mögött kell hagyniuk szeretett otthonukat. Bronzszakáll király felajánlotta a Vadpörölyöknek, hogy éljenek ezentúl Vasüllő határain belül, de ők makacsul elutasították az ajánlatot. Khardros népével északra vonult, Lordaeron vidékei felé. A Vadpörölyök végül a Hátföldeken telepedtek le és megalapították Szelesbérc várát, ahol idővel egyre közelebb kerültek a természethez, sőt még a környéken élő griffekkel is baráti kapcsolatokat ápoltak.

Vasüllő törpjei szerették volna fenntartani a rokoni és kereskedelmi kapcsolatokat a Vadpöröly klánnal, ezért két hatalmas kapu közé megépítették a Thandol Alagutat, hogy összeköttetést teremtsenek Khaz Modan és Lordaeron között. A kétoldalú kereskedelem jótékony hatásaként mindkét királyság felvirágzott. Madoran és Khardros halála után fiaik közös erőfeszítéssel állítottak szobrokat atyáik tiszteletére. A két szobor őrízte ezentúl a Ragnaros perzselő jelenléte miatt vulkanikus területté vált délvidékre vezető szoros bejáratát. Egyrészt figyelmeztetésként szolgáltak mindenki számára, aki meg akarta volna támadni a törp királyságokat, másrészt pedig mementói voltak annak, hogy mekkora árat fizettek bűneikért a Feketevas törpök.

A két királyság pár éven át még ápolta kapcsolatait, de a Vadpöröly törpöket igazán megviselték azok a szörnyűségek, amelyeknek Grim Batolban voltak szemtanúi. Ezentúl inkább a föld felett éltek, Szelesbérc lejtőin, ahelyett, hogy hatalmas királyságot faragtak volna ki maguknak a hegy mélyén. A két megmaradt törp klán közti ideológiai különbségek vezettek végül ahhoz, hogy útjaik elváltak egymástól.