A Vérelfek

Ezidőtájt történt, hogy az élőholt Falka gyakorlatilag már teljesen megrontotta Lordaeront és Quel'Thalast, helyükön pedig megszülettek a toxikus Járványföldek (Plaguelands). A Szövetség ellenálló haderejéből csak néhány elszigetelt csoport maradt. Az egyik ilyen csoportot - amely főleg nemes elfekből állt - a Napjáró dinasztia utolsó képviselője, Kael'thas herceg vezette. Kael, aki maga is egy nagytudású varázsló volt, nem bízott már a szétesés szélén álló Szövetségben. A nemes elfek hazájuk elvesztését siratták és elhatározták, hogy elesett testvéreik iránti tiszteletből ezentúl vérelfeknek nevezik magukat. Miközben azon fáradoztak, hogy a Falkát visszatartsák, súlyos szenvedést kellett elviselniük, mivel már nem fértek hozzá a Napkúthoz, ami addig táplálta őket. Kael elkeseredetten kutatott valami után, ami gyógyírt jelenthetett volna népének mágiától való függőségére és végül egy addig elképzelhetetlen dologra szánta rá magát: magához ölelte fajának Nemesenszületett eredetét, majd csatlakozott Illidanhoz és az őt követő nagákhoz, abban a reményben, hogy talán így rátalálhat egy új mágikus hatalomforrásra, amiből táplálkozhatnának. A megmaradt Szövetséges hadvezérek árulónak bélyegezték a vérelfeket és végleg kitaszították őket.

Mivel nem maradt más hely, ahova mehettek volna, Kael és vérelf követői átléptek a Külsőföldekre Lady Vashj nyomát követve, hogy segítsenek neki szembeszállni Maievvel, a figyelővel, aki újra fogságba ejtette Illidant. A nagák és a vérelfek egyesült erővel legyőzték Maievet és kiszabadították Illidant. A Külsőföldeket bázisként használva, Illidan összegyűjtötte seregeit, hogy egy újabb csapást mérhessen a Lidérckirályra és az erődjére, Jégkoronára.