A Hyjal hegyi csata

Nozdormu, Az Időtlen vezette Bronz Sárkányok segítségére sietett klánunk, hogy átlépve az idő korlátain, felkeredjünk s a történelem talán legnagyobb csatáját vívjuk meg. A Hyjal hegyi csatát. Az Idő Őrzői tudásának köszönhetően szemtanúi lehettünk a régi mesék hőseinek, láthattuk a Horda és a Szövetség összefogását és küzdhettünk az emberek, elfek, orkok, trollok és taurenek oldalán azért, amit úgy hívunk: a saját szabadságunk! Ott voltunk.

Együtt hulattuk vérünket azokkal, akik azért harcoltak, hogy gyermekkorunk ne árván vagy rabláncon teljen el. Együtt harcoltunk azokkal akik megvédték számunkra a jövőt... Saját jelenünket. Jaina Proudmoore varázslóit és törp vadászait segítve az élőholt csordán átverekedve magunk szembesültünk az első rémmel. Maga Rage Winterchill, a Lordaeron elleni Scourge támadás vezére jelent meg előttünk. Helyreigazítva páncélzatunk, megrázva magunkat néztünk szembe a Lichel. Társainkat fagyott koporsóba zárta s megátkozta lábunk alatt a talajd, de klánunk legjobbjai, valamint a Szövetség életben maradt erői elpusztították A Lich rémet. Csak pár percünk volt felmérni a csata utánni helyzetet, máris megjelentek a horizonton az újabb támadók. Gyógyítóink még épp el tudták mormolni az utolsó varázslataikat, mikor hatalmas s mérgező szörnyszülöttek támadtak ránk. Szörnyülködve láttuk, ahogy ezek a lényeg amorf testrészekből lettek összevarva. Hosszan, nagyon hosszan ostromolták a megmaradt védőket, talán volt is egy-két pillanat amikor mi magunk is letettünk az életről. De nem, a jövőt és saját jelenünket kell megvédenünk! Harcoljatok gyermekeitekért! - hangzott el klánvezérünk kiáltása. Akkor eszméltünk rá, hogy ha ma itt nem győzedelmeskedünk... bele se merek gondolni.
Csak egy másodpercre kalandozott el a figyelmünk, máris egy szörnyű lény alakja körvonalazódott a látóhatáron. Nem tudtuk micsoda szörnyeteg közeleg felénk.

Ekkor egy öreg varázsló szavait hallottuk: Anetheron a rettegett! Archimonde nagyúr személyes testőre! A Fény oltalmazzon teremtményeitől! Nem tudtuk mire vélni az öreg szavait, de félelmet nem ismerve rontottunk rá erre a különös lényre. Nehéz harc volt, ez a förtelem képes volt álmot varázsolni társainkra és infernálokat teremtett, melyek tüzzel égették a közelben lévőket. Anetheron térdre rogyott a Szövetség erői előtt.

Jaina a barátjához, Thrallhoz küldött minket. Egy kicsit furcsának gondoltuk ezen kérését, talán egy pillanatra meg is fordult a fejünkben, hogy hangosan kiáltjuk az áruló szót. De idejében jött a felismerés: De hiszen ez a múlt, Jaina és Thrall szövetségesek.
Elhesegetve balga gondolatainkat elindultunk hát, hogy csatlakozzunk a troll vadászokhoz és sámánokhoz, s együtt harcoljunk a büszke taurenekkel. Meg kellett szoknunk a környezetett, eleinte feszélyezett minket, hogy hordásokkal együtt kell szembe nézni ellenségeinkel. Nem tudtuk bízhatunk e bennük. A harc hevében azonban rájöttünk mennyi vitéz hős adta életét Kalimdorban a jövőnkért.
Nem volt sok időnk ezen gondolkodni, máris az ellenség közkatonái közeledtek hozzánk nagy erővel. Kaz'rogal előfutárai voltak. Megannyi csatában megedződött klántársaink szinte már félvállról vették a ghoulok és azok az összevarrt összetákolt elleni harcot, amikor egy új fajt ellenség jelent meg. A levegő biztonságából támadtak ránk vízköpők és egy hatalmas csontsárkány. Nagy szerencsénk, hogy velünk voltak legjobb vadászaink és varázslóink. Hosszas csata volt, mármár kezdtünk kifogyni utolsó tartalékolt manánkból is, amikor Kaz'rogal támadt ránk vérfagyasztóan mély hangján. Az egyik troll sámán valaha olvasott erről a szörnyetegről, képes elszívni minden energiánk, s azt ellenünk fordítani. A csata hevében egymásnak adtuk a nagyon értékes információt: Ha gyengül a mentális erőd menj távol bajtársaidtól. Nem tudtuk mire vélni, de ekkor az egyik varázslónk hatalmasat robbanva vesztette életét. ... Nem jutott el hozzá idejében a hír...
Már értettük mire kell figyelnünk, s figyelve, hogy mentális erőnk nehogy veszélyesen legyengüljön sikerült is egy gonosszal többet legyőznünk.

Épp megpihentünk, mikor a nagy öreg sámánok beszélgetése jutott el fülünkbe. Egyikük entitása felderítette az ellenség táborát és jelentette, hogy Azgalor, Mannoroth, a démonkirály főhadnagya épp csatára készül. Semmit sem tudtunk erről az ismerelen nevű teremtményről. Gyorsan kikérdeztük a sámánokat, akik csak ennyit mondtak. Tűzeső lesz halálotok, s már most búcsúzzatok, mert nem éli túl mindenki a harcot. Azt hiszem, most a csata után bevallhatom, hogy könynedén vettük ezt az intelmet. Mit nekünk tűzeső, mit nekünk kihívás. Nem halhat meg senki soraink közül. De nem tudtuk mi vár ránk. Azgalor valami ismeretlen mágiát használt melyet legbölcsebb boszorkánymestereink sem tudtak beazonosítani. Se paplovag áldás, se varázslóink rúnaszavai, se papjaink diszciplínái ne voltak hatásosak Azgalor Végzete ellen. Csak figyelni tudtunk társaink elhullását, de a bosszúvágy hihetetlen erőt adott, hogy legyőzzük Mannoroth főhadnagyát, démonseregek parancsnokát. Azgalor holtan terült el hosszas csata után.
Ezután, hála a Fénynek volt elég időnk regenerálódni, s visszahozhattuk az életbe elesett társainkat. Thrallhoz fordultunk további utasításért, aki az elf bázisra küldte csapatunk Tyrande Whisperwind parancsnoksága alá. Vezérünk szűkszavú volt. Öljétek meg azt a bestiát, nemsokára csatlakozunk hozzátok. Egy-egy relikviát adott mindannyiunknak ezzel a szavakkal. Használjátok az Istennő Könnyeit, megoltalmaz titeket a haláltól.

Megköszöntük az ajándékot s elindultunk arra amerre mutatott ez a gyönyörű sötételf nő. Kisvártatva Archimonddal a Gyalázatossal, Sargeras egyik legfőbb parancsnokával néztünk farkasszemet. Jellemző eredari viselkedés, ügyet sem vetett ránk, mihaszna halandókra, folytatta a Világ Fájának, Nordrassilnak kiszipolyozását. Ezt nem hagyhattuk annyiban, eljött hát az idő, ahol maroknyi ember, néhány törp sötételf gnóm és draenei megmentheti a múltat, megmentheti a múlt jövőjét... saját jelenüket. Hangos kiáltásokkal, az Istennő Könnyét szorongatva rontottunk rá utolsó és egyben legnagyobb megméretetésünkre: Archimondera, a huszonötezer éves eredar tanács egyik tagjára, világunk elleni inváziók vezetőjére. Bosszúnk most teljes haragunkkal zúdíthatjuk rá.

Félelmetes csata volt, még most is beleborzongok néha milyen káoszt teremtett, mikor megidézte azokat a hatalmas, kígyózó tűzfalakat. Mármár azt hittük életre keltek a tüzek. Én mondom nektek képesek voltak követni egyikünket. Sosem felejtem el azt a meglepetést, amikor épp készülten elmormolni a következő tűzlabdám rúnaszavait és egyszercsak megszünt alattam a talaj s a levegőben találtam magam. Zuhanni kezdtem, s csak a Lassú Esés esés varázslatom mentette meg az életem. Rájöttem, ugyan, hogy az Istennő Könnye a zuhanás okozta haláltól véd, de mint jó varázsló, nem bízok idegen mágiában. Utolsó erőnkig közdöttünk, szégyellem bevallani, de már arra készültünk, hogy ez a csúf, förtelems pofa lesz az utolsó lény akit látunk még életünkben. Hála a Fénynek ilyenkor jött a fordulópont, ezer csatát megvívott harcosunk ordított ki hatalmas pajzsa mögül: MEGGYENGŰLT!!! GYENGÉN ÜT!!! És tényleg, valahogy már nem teremet anyni tűzfalat és jóideje már nem is rémisztette meg egyetlen társunkat se. ITT A LEHETŐSÉG, MOST A HALÁLBA KÜLDJÜK! Szerencsére az erősítés is megérkezett: a fát védő varázs által ősi wispek garmadálya állt mellénk mint őrangyalok, hogy legyőzzék Archimondet és eltöröljék Azeroth színéről.

Ez hát a történetünk, üzenem neked, ki megtalálja e régi naplót: Volt egy klán, tagjai visszautaztak az időben, hogy mengmentsék az életed.

Igaz történet Aphrodité főmágus tollából.