A Hyjal hegyi csata

Nozdormu, Az Id?tlen vezette Bronz Sárkányok segítségére sietett klánunk, hogy átlépve az id? korlátain, felkeredjünk s a történelem talán legnagyobb csatáját vívjuk meg. A Hyjal hegyi csatát. Az Id? ?rz?i tudásának köszönhet?en szemtanúi lehettünk a régi mesék h?seinek, láthattuk a Horda és a Szövetség összefogását és küzdhettünk az emberek, elfek, orkok, trollok és taurenek oldalán azért, amit úgy hívunk: a saját szabadságunk! Ott voltunk.

Együtt hulattuk vérünket azokkal, akik azért harcoltak, hogy gyermekkorunk ne árván vagy rabláncon teljen el. Együtt harcoltunk azokkal akik megvédték számunkra a jöv?t... Saját jelenünket. Jaina Proudmoore varázslóit és törp vadászait segítve az él?holt csordán átverekedve magunk szembesültünk az els? rémmel. Maga Rage Winterchill, a Lordaeron elleni Scourge támadás vezére jelent meg el?ttünk. Helyreigazítva páncélzatunk, megrázva magunkat néztünk szembe a Lichel. Társainkat fagyott koporsóba zárta s megátkozta lábunk alatt a talajd, de klánunk legjobbjai, valamint a Szövetség életben maradt er?i elpusztították A Lich rémet. Csak pár percünk volt felmérni a csata utánni helyzetet, máris megjelentek a horizonton az újabb támadók. Gyógyítóink még épp el tudták mormolni az utolsó varázslataikat, mikor hatalmas s mérgez? szörnyszülöttek támadtak ránk. Szörnyülködve láttuk, ahogy ezek a lényeg amorf testrészekb?l lettek összevarva. Hosszan, nagyon hosszan ostromolták a megmaradt véd?ket, talán volt is egy-két pillanat amikor mi magunk is letettünk az életr?l. De nem, a jöv?t és saját jelenünket kell megvédenünk! Harcoljatok gyermekeitekért! - hangzott el klánvezérünk kiáltása. Akkor eszméltünk rá, hogy ha ma itt nem gy?zedelmeskedünk... bele se merek gondolni.
Csak egy másodpercre kalandozott el a figyelmünk, máris egy szörny? lény alakja körvonalazódott a látóhatáron. Nem tudtuk micsoda szörnyeteg közeleg felénk.

Ekkor egy öreg varázsló szavait hallottuk: Anetheron a rettegett! Archimonde nagyúr személyes test?re! A Fény oltalmazzon teremtményeit?l! Nem tudtuk mire vélni az öreg szavait, de félelmet nem ismerve rontottunk rá erre a különös lényre. Nehéz harc volt, ez a förtelem képes volt álmot varázsolni társainkra és infernálokat teremtett, melyek tüzzel égették a közelben lév?ket. Anetheron térdre rogyott a Szövetség er?i el?tt.

Jaina a barátjához, Thrallhoz küldött minket. Egy kicsit furcsának gondoltuk ezen kérését, talán egy pillanatra meg is fordult a fejünkben, hogy hangosan kiáltjuk az áruló szót. De idejében jött a felismerés: De hiszen ez a múlt, Jaina és Thrall szövetségesek.
Elhesegetve balga gondolatainkat elindultunk hát, hogy csatlakozzunk a troll vadászokhoz és sámánokhoz, s együtt harcoljunk a büszke taurenekkel. Meg kellett szoknunk a környezetett, eleinte feszélyezett minket, hogy hordásokkal együtt kell szembe nézni ellenségeinkel. Nem tudtuk bízhatunk e bennük. A harc hevében azonban rájöttünk mennyi vitéz h?s adta életét Kalimdorban a jöv?nkért.
Nem volt sok id?nk ezen gondolkodni, máris az ellenség közkatonái közeledtek hozzánk nagy er?vel. Kaz'rogal el?futárai voltak. Megannyi csatában megedz?dött klántársaink szinte már félvállról vették a ghoulok és azok az összevarrt összetákolt elleni harcot, amikor egy új fajt ellenség jelent meg. A leveg? biztonságából támadtak ránk vízköp?k és egy hatalmas csontsárkány. Nagy szerencsénk, hogy velünk voltak legjobb vadászaink és varázslóink. Hosszas csata volt, mármár kezdtünk kifogyni utolsó tartalékolt manánkból is, amikor Kaz'rogal támadt ránk vérfagyasztóan mély hangján. Az egyik troll sámán valaha olvasott err?l a szörnyetegr?l, képes elszívni minden energiánk, s azt ellenünk fordítani. A csata hevében egymásnak adtuk a nagyon értékes információt: Ha gyengül a mentális er?d menj távol bajtársaidtól. Nem tudtuk mire vélni, de ekkor az egyik varázslónk hatalmasat robbanva vesztette életét. ... Nem jutott el hozzá idejében a hír...
Már értettük mire kell figyelnünk, s figyelve, hogy mentális er?nk nehogy veszélyesen legyengüljön sikerült is egy gonosszal többet legy?znünk.

Épp megpihentünk, mikor a nagy öreg sámánok beszélgetése jutott el fülünkbe. Egyikük entitása felderítette az ellenség táborát és jelentette, hogy Azgalor, Mannoroth, a démonkirály f?hadnagya épp csatára készül. Semmit sem tudtunk err?l az ismerelen nev? teremtményr?l. Gyorsan kikérdeztük a sámánokat, akik csak ennyit mondtak. T?zes? lesz halálotok, s már most búcsúzzatok, mert nem éli túl mindenki a harcot. Azt hiszem, most a csata után bevallhatom, hogy könynedén vettük ezt az intelmet. Mit nekünk t?zes?, mit nekünk kihívás. Nem halhat meg senki soraink közül. De nem tudtuk mi vár ránk. Azgalor valami ismeretlen mágiát használt melyet legbölcsebb boszorkánymestereink sem tudtak beazonosítani. Se paplovag áldás, se varázslóink rúnaszavai, se papjaink diszciplínái ne voltak hatásosak Azgalor Végzete ellen. Csak figyelni tudtunk társaink elhullását, de a bosszúvágy hihetetlen er?t adott, hogy legy?zzük Mannoroth f?hadnagyát, démonseregek parancsnokát. Azgalor holtan terült el hosszas csata után.
Ezután, hála a Fénynek volt elég id?nk regenerálódni, s visszahozhattuk az életbe elesett társainkat. Thrallhoz fordultunk további utasításért, aki az elf bázisra küldte csapatunk Tyrande Whisperwind parancsnoksága alá. Vezérünk sz?kszavú volt. Öljétek meg azt a bestiát, nemsokára csatlakozunk hozzátok. Egy-egy relikviát adott mindannyiunknak ezzel a szavakkal. Használjátok az Istenn? Könnyeit, megoltalmaz titeket a haláltól.

Megköszöntük az ajándékot s elindultunk arra amerre mutatott ez a gyönyör? sötételf n?. Kisvártatva Archimonddal a Gyalázatossal, Sargeras egyik legf?bb parancsnokával néztünk farkasszemet. Jellemz? eredari viselkedés, ügyet sem vetett ránk, mihaszna halandókra, folytatta a Világ Fájának, Nordrassilnak kiszipolyozását. Ezt nem hagyhattuk annyiban, eljött hát az id?, ahol maroknyi ember, néhány törp sötételf gnóm és draenei megmentheti a múltat, megmentheti a múlt jöv?jét... saját jelenüket. Hangos kiáltásokkal, az Istenn? Könnyét szorongatva rontottunk rá utolsó és egyben legnagyobb megméretetésünkre: Archimondera, a huszonötezer éves eredar tanács egyik tagjára, világunk elleni inváziók vezet?jére. Bosszúnk most teljes haragunkkal zúdíthatjuk rá.

Félelmetes csata volt, még most is beleborzongok néha milyen káoszt teremtett, mikor megidézte azokat a hatalmas, kígyózó t?zfalakat. Mármár azt hittük életre keltek a tüzek. Én mondom nektek képesek voltak követni egyikünket. Sosem felejtem el azt a meglepetést, amikor épp készülten elmormolni a következ? t?zlabdám rúnaszavait és egyszercsak megszünt alattam a talaj s a leveg?ben találtam magam. Zuhanni kezdtem, s csak a Lassú Esés esés varázslatom mentette meg az életem. Rájöttem, ugyan, hogy az Istenn? Könnye a zuhanás okozta haláltól véd, de mint jó varázsló, nem bízok idegen mágiában. Utolsó er?nkig közdöttünk, szégyellem bevallani, de már arra készültünk, hogy ez a csúf, förtelems pofa lesz az utolsó lény akit látunk még életünkben. Hála a Fénynek ilyenkor jött a fordulópont, ezer csatát megvívott harcosunk ordított ki hatalmas pajzsa mögül: MEGGYENG?LT!!! GYENGÉN ÜT!!! És tényleg, valahogy már nem teremet anyni t?zfalat és jóideje már nem is rémisztette meg egyetlen társunkat se. ITT A LEHET?SÉG, MOST A HALÁLBA KÜLDJÜK! Szerencsére az er?sítés is megérkezett: a fát véd? varázs által ?si wispek garmadálya állt mellénk mint ?rangyalok, hogy legy?zzék Archimondet és eltöröljék Azeroth színér?l.

Ez hát a történetünk, üzenem neked, ki megtalálja e régi naplót: Volt egy klán, tagjai visszautaztak az id?ben, hogy mengmentsék az életed.

Igaz történet Aphrodité f?mágus tollából.