Terestian Illhoof

A toronyban rengetegféle szörnyeteg és teremtmény vert tanyát, de szerencsére egyikőjük se volt igazán erős, így könnyedén utat törhettünk magunknak. A feladatunk a torony felderítése mellett az volt, hogy megtisztítsuk az itt lakó démoni erőktől és Medivh személyes irataiból tudtuk, hogy az egyik szekrénysor mögött egy titkos raktárrész húzódik, ahol a feketemágia különböző eszközeit tárolta, ami miatt már az ő idejében is démonok szállták meg a szobát, így soha többé nem nyitotta fel azt. Felkutattuk hát azt a bizonyos szekrénysort és mögötte valóban megtaláltuk a titkos raktárt, ahol egy legendás szatírdémon, Terestian Illhoof vert tanyát. Erről a szörnyetegről rengeteget írnak a különböző bestiáriumok a Stormwindi Könyvtárban, így pontosan tudtuk, mire számíthatunk. Tudtuk, hogy impek százai szolgálják őt, sőt, egy imp hatalmasság, a nagyerejű Kil’Rek is Illhoof szolgálatába állt némi mágikus továbbképzésért cserébe. Ezenkívül Illhoof bárkit képes egyetlen szempillantás alatt démoni béklyókkal foglyul ejteni és elszívni az életerejét. Felkészültünk hát ezekre a csapásokra, mágusaink felidézték a nagyobb területre ható sebzővarázslatok igéit az impek ellen, harcosaink pedig felkészültek, hogy bárkit azonnal megszabadítsanak a mágikus béklyótól. Így végül sikerült is megtisztítanunk ezt a régi raktárt a démonoktól és elpusztítani minden gonosz tárgyat és tekercset, ami idecsalta Illhoofot.