OOW sámán tank vs. Archimonde 1:0

A legutóbbi klántalálkozónkon rendünk egyik félig meddig már remeteségben élő sámánja, Enokh vetette fel azt a gondolatot, hogy ő bizony szerény személyében kivitelezhetőnek tartaná Archimonde megtankolását. Korábban egyszer már felmerült ez az ötlet, de akkor még egy picit hitetlenkedő arckifejezéssel hessegettük el a grandiózus tervet. Ám a klántalálkozón bátorságot merítettünk némi jóféle házipálinkából és ahogy ürültek a poharak egyre kivitelezhetőbbnek tűnt a dolog.... Vajon mi lett ennek az egésznek a vége? Olvassatok tovább, a reklám után minden kiderül!

A szándékot rögtön tett is követte, szeptember 20.-ra ki is tűztük az első próba napját. Sajnos nem sikerült túl jól, a nagy készülődés ellenére néhány kulcsembernek sajnos idő előtt távoznia kellett a WOW online világából aznap este, holmi IRL kötelezettségek miatt, így el kellett napolnunk a dolgot. Azt viszont sikerült leszűrni abból a néhány próbából is, hogy bizony nem csak az alkohol hitette el velünk a dolog kivitelezhetőségét, tulajdonképpen Enokh simán állta a sarat, kihealelni sem volt komolyabb kihívás mint bármelyik másik tankot. Így csak az apró dolgokon csúsztunk el, például azokon az apró krátereken, amelyeket azok hagytak a földben, akik egy pillanattal később használták el Elune könnyeit, mint kellett volna... De sebaj, ha egyszer az Őrzők Rendje valamit a fejébe vesz...

Kis szünet után október 11-én akartunk ismét nekifutni a hőstettnek, de sajnos Enokhot egy gonosz IRL disease támadta meg, így az aznapi próba kútba esett. Másnapra azonban hős sámánunk kerített egy priestet, aki leszedte róla ezt a csúnya debuffot és egyszercsak azt láttuk, hogy online jött. Az áruló Illidan eheti hullája még ki sem hűlt, amikor már azt pedzegettük, hogy dehát ha már ittvan Enokh és Archimonde meg még vígan szipolyozza a Világfát, akkor itt az alkalom, gyerünk és csapjuk le! Így is lett, este 10-kor már Enokh neve szerepelt a main tank lista élén, a raid pedig alig várta, hogy Archimonde-ra rohamozhasson. Sajnos azonban az egyre szaporodó apró becsapódási kráterek és hamuvá égett dicső kalandozók azt jelezték, hogy ismét nem lesz szerencsénk. Ám ekkor Enokh a ventrilón megtartotta a második Hyjal hegyi beszédet és alapos fejmosásban részesítette a raidet. Csodák csodája, a következő try már killként vonult be az Order of Watchers krónikáiba. Tudomásunk szerint ez egy egészen egyedülálló, világelső, avagy ahogy a művelt hardcore raider mondja: worldfirst tett, így azt hiszem méltán megérdemlünk egy kis önfényezést itt a blogon. A hőstettet végrehajtó maroknyi csapatról az alábbi kép készült, illetve készülőben van egy video is az eseményről, hogy igazán méltóképpen állítsunk emléket ennek az epikus csatának. Mindenkinek gratulálunk ezúton is, nemcsak a résztvevőknek, hanem azoknak is akik ventrilón izgulták végig a csatát!