Yogg-Saron legyőzetése

A Lidérckirály utáni vadászatunk során Északszirtre érkezvén előbb még néhány más fenyegetéssel kellett szembenéznünk. Ismét kardélre hánytuk Naxxramas élőholt urait, Sarthariont, a fekete sárkányt és Alexstrasza jóváhagyásával megakadályoztuk Malygost is őrült terve végrehajtásában, ami a világ összes mágiahasználóját fenyegette. Mindeközben azonban nyomasztó jeleket találtunk, amik arra utaltak, hogy a kontinens legészakibb csücskében, az ősi titán városban, Ulduarban, valami nagyon gonosz lény ébredezik.

Kalandozásaink közben rájöttünk, hogy a Titánok által Azeroth védelmére kinevezett Őrzők vezérét, Lokent, megfertőzték ennek a gonosz lénynek a gondolatai. A szemünk láttára ejtette rabságba a nemes Thorimot is, aki a mi segítségünkkel próbált szembeszállni vele. Nem maradt más választásunk, Lokent el kellett pusztítani. Ulduar határán, a Villámok Csarnokában találtunk rá, a hangzatos nevű Világok Őrtornyának nevezett teremben. Különös hely volt ez, ahol több világ földgömbjét is láthattuk kiállítva, köztük a mi világunk, Azeroth glóbuszát is. De nem volt időnk a csodálkozásra, hiszen a terem végén ott ült trónján ellenfelünk, Loken. A szavaknak itt már nem volt helye… Halálakor még utolsó leheletével is azt vágta a szemünkbe, hogy ezzel megpecsételtük a világvégét. Üres fenyegetésnek tekintettük volna szavait, ám mikor a bukott Őrző a földre hanyatlott, furcsa dolog történt. Az Azeroth világát jelképező fénygömb tűzbe borult és egy fénycsóva repült ki belőle az ég felé. Erősebben markoltuk meg fegyvereinket Loken újabb trükkjére számítva, de nem történt semmi. Bölcs mágusaink azonban óva intettek minket: ne vegyük félvállról Loken szavait!

A híres felfedező Bronzszakáll Brann és a Kirin Tor mágusainak segítségével megindultunk hát, hogy megostromoljuk Ulduart és véget vessünk a Lokent őrületbe hajszoló Öreg Isten, Yogg-Saron jelentette fenyegetésnek. Ostromgépeink Ulduar kapui előtt gyülekeztek a Kirin Tor mágusaival és Brannal együtt. A tér közepén egy Legendaőrző képmása fogadott minket, ami megszólalásig hasonlított arra a kivetülésre, amit korábban Uldamanban láttunk. Megtudtuk tőle, hogy Ulduar, ahogy azt már sejtettük, börtönnek épült, hogy kordában tartsa a Yogg-Saronként ismert Öreg Istent. A Legendaőrző elmondta, hogy elsődleges és másodlagos védelmi rendszerek őrzik a helyet, melyek közül szerencsére csak az elsődleges mechanizmusok aktívak, ezek szinte végtelen számban ontják magukból az acélból kovácsolt védelmezőket, akik kinézetre leginkább törpének látszanak. Mindezekről azért beszélt nekünk a Legendaőrző, mert elmondása szerint az itt bebörtönzött lény, Yogg-Saron börtönéről nem áll rendelkezésre információ, az őrzésével megbízott Őrzőkkel nem tud kapcsolatot teremteni.

Az információkkal felvértezve megindultunk ostromgépeinkkel, hogy átverekedjük magunkat a hullámokban érkező és beljebb haladva egyre nagyobb védőszerkezetek hadain. A titán város kapuja felé haladva láttuk, hogy a másodlagos védelmi rendszereket négy generátor látja el energiával. Brann egy gnóm rádión keresztül közölte velünk rettenetes hatalmukat. Az első torony, amit leromboltunk Freyáé volt. Brann szerint a torony képes egy éjszaka alatt dzsungellé változtatni egy kiszáradt pusztaságot. A következő generátor Mimiron Szeme volt. Pillanatok alatt képes hamuvá változtatni a földet, magmává olvasztani a követ… Nem hagytuk hát, hogy elérje a teljes töltöttséget. A harmadik tornyot, a Hodir kalapácsát energiával ellátó generátort is elérte végzete. Brann azt állította róla, hogy egész seregeket lenne képes jéggé változtatni. Krolmir tornya volt az utolsó amit leromboltunk. Állítólag ezt a tornyot, Thorim hatalmát csak egyetlen egyszer használták, de akkor egy egész kontinenst porrá változtatott. Eddigre már Ulduar főkapujánál voltunk, ám mielőtt jobban megvizsgálhattuk volna egy rettenetes szerkezet robbant elő a túloldaláról, megsemmisítve az egész kaput. A Tűzokádó Leviathán támadt ránk. Ezt a hatalmas és masszív tankot a Yogg-Saron őrzésével megbízott egyik Őrző, Mimiron építette a V0-L7R-0N fegyverrendszer részeként. Ostromgépeinknek azonban nem okozott problémát az elpusztítása.

A rettenetes tűzokádó tankon átjutva Ulduar belső csarnokai felé vettük az irányt. A fő útról nyíló két oldalsó teremben további rémségek vártak ránk. Közülük az első Ignis volt, a Kohómester. Ez a hatalmas tűzóriás éjt nappallá téve dolgozott a Kolosszális Kemencénél, Yogg-Saron parancsára ő kovácsolta azokat a vasemberekből álló seregeket, amelyek élén a bebörtönzött Öreg Isten Azeroth leigázására készült. Nem hagyhattuk, hogy tovább végezze munkáját…

A másik terem felett Beretvapikkely keringett, egy hatalmas sárkány. Iszonyodva ismertük fel benne Veranust, Thorim hátasát. Miután Loken Thorimmal együtt őt is rabságba vetette, parancsot adott Ignisnek, hogy pikkelyeire vaslemezeket verjen és így erősítse meg halálosztó csapásait. Szomorúan vetettünk véget a szerencsétlen lény szenvedéseinek.

A belső szentélybe nyíló ajtó előtt egy óriási robotlény állta utunkat. Az XT-002 Daraboló szintén Mimiron kreálmánya volt, aki alkotója fiának tekintette magát és furcsa gyermeki hangon kiáltozta felénk csatakiáltásait. Bár az első pillanatban meghökkentünk azon, hogy egy ilyen hatalmas lény egy kisfiú hangján szól hozzánk, támadásai ellen védekeznünk kellett és pusztító csapásaink, tomboló varázslataink ellen nem sokáig tudott harcolni.

A kapun túl egy előcsarnokba jutottunk. A nyugat felé vezető folyosót választottuk ami egy nagy terembe vezetett, ahol Yogg-Saron vas seregeinek vezérei tanácskoztak éppen. A három generális, Viharhozó Brundir, Rúnamester Molgeim és Acéltörő nem vette jó néven, hogy megzavartuk őket. Azonnal nekünk estek és nem kíméltek minket. Acéltörő léptei nyomán a föld is megremegett alattunk, két társa pedig villámokkal és robbanó rúnákkal próbálta megtizedelni sorainkat. De hiába volt minden taktikai tudásuk, az Őrzők Rendjének nem lehettek ellenfelei…

Legyőzvén Yogg-Saron vezéreit, a belső szentély felé haladtunk tovább, ám egy mélységes mély szakadék előtt megtorpantunk. Nem sokáig tanakodhattunk rajta, hogy mi módon keljünk át felette, mert a mélyből egy hatalmas óriás bukkant fel. Kologarn volt a neve, Loken parancsára Ignis gyártotta le, hogy elpusztítson minden betolakodót, aki esetleg átjutott Mimiron robotjain. Két óriási kőkarjával csapott felénk, szeméből pedig pusztító villámok lövelltek ki. Mégis sikerült győzedelmeskednünk felette és megoldódott ezzel a szakadék problémája is… Kologarn holtteste lett a híd, amelyen átkeltünk a feneketlen vermen.

A „hídon” átkelve végre megpillantottuk a csodálatos, szavakkal szinte leírhatatlan belső szentélyt. Megilletődve léptünk be, hiszen a Titánok ittjárta óta mi lehettünk az első halandók, akik bebocsátást nyertek ide. Elindultunk, hogy a központi csarnokból nyíló járatokon át eljussunk az Őrzőkhöz és információt szerezzünk sorsukról, ám a legközelebbi járat felé haladva Auriaya, az Ulduarban tárolt tudás őrzője jött velünk szembe. Sajnálattal láttuk, hogy Yogg-Saron elméje megfertőzhette az ő tudatát is, mivel a szemébe nézve csak a színtiszta őrület nézett vissza ránk. A továbbhaladáshoz őt is el kellett pusztítanunk, semmi reményt nem láttunk a meggyógyítására.

Végre szabad volt hát az út az Őrzők felé. Egy jéggel és hóval borított alagutat derítettünk fel elsőnek, ez Hodir barlangjába vezetett. A fagyóriások ura valaha a Tél Templomából irányította népét ám most Yogg-Saron akarata irányította cselekedeteit. A tél minden dühével sújtott le ránk, de szerencsére a csatában nemvárt szövetségesekre leltünk. Szerte a barlangban jégtömbökbe fagyott kalandozók álltak, akiket sikerült mágiával és fegyverekkel kiszabadítanunk jeges börtönükből. Hálából nem kevés segítséget nyújtottak nekünk Hodir legyőzésében. Ahogy az óriást félholtra vertük, testéből távozni készülő lelke talán a halál árnyékában járva megtalálta azt az erőt, ami szükséges volt ahhoz, hogy lerázza magáról Yogg-Saron béklyóját. Mielőtt az utolsó csapást rámértük volna, Hodir leeresztette fegyverét és megadta magát nekünk! Megígérte nekünk, hogy a Yogg-Saron elleni csatában a tél fátyla fog védelmezni minket.

Hodir megszabadítása után a másik járaton haladtunk tovább, Thorim csarnokai felé. Őt már ismertük, hiszen a mi segítségünkkel sikerült leleplezni, hogy valójában a testvére, Loken gyilkolta meg feleségét Sif-et. Sajnos mikor Thorim szembeszállt testvérével, Loken fogságba ejtette őt és visszahozta Ulduarba. Yogg-Saron különösen kegyetlen módon, Sif illúzió képmásával nyert uralmat Thorim elméje felett. Már-már azt hittük harc nélkül is meggyőzhetjük arról, hogy egy külső befolyás alatt áll mivel egyikünket felismerte, emlékezett rá, hogy találkoztunk már a hegyek között. Yogg-Saron azonban közbelépett és Sif illúzió képmásával meggyőzte Thorimot, hogy bizonyára a vesztére törünk. Így elkerülhetetlen volt a harc, de harci és mágikus tudásunk itt sem vallott kudarcot. Szerencsére Thorimot sem kellett elpusztítatunk, mikor a halál leheletét érezte arcán, átlátott Sif illúzióján és meglátta mögötte az Öreg Istent, Yogg-Saront. Thorim megesküdött rá, hogy a Yogg-Saron elleni harcban ő is segíteni fog, a villámok ereje a mi oldalunkon áll majd…

A harmadik Őrző, Freya valaha minden élő lény védelmezője volt és bár a burjánzó kert, ahol várt ránk csodaszép és virágzó volt, kiderült, hogy ő sem tudott ellenállni Yogg-Saron tébolyító uralmának. Maga az erdő kelt életre, hogy Freya parancsára elpusztítson minket, mégis sikerült legyőznünk és csakúgy mint a másik két Őrző esetében, mielőtt végleg elpusztítottuk volna, az ő tekintete is kitisztult és köszönetet mondott nekünk azért, hogy segítségünkkel lerázhatta magáról Yogg-Saron béklyóját. Megígérte, hogy a természet ereje velünk lesz a végső harcban.

Mimiron gépszörnyeivel már találkoztunk Ulduarban, ám arra még így sem tudtunk felkészülni, amivel ő maga fogadott minket. Egy újfajta fegyverrendszer tesztelésében zavartuk meg éppen, így a furcsa robotszerű Őrző úgy döntött rajtunk fogja kipróbálni új csodafegyverét. Alaposan próbára tette reflexeinket és gyorsaságunkat, csak úgy záporoztak ránk az aknák és a gyilkos fénysugarak. Végül azonban sikerült győzedelmeskednünk Mimiron felett és csakúgy mint a többi Őrző esetében, a halál árnyékában felette is megszűnt Yogg-Saron uralma.

Az Őrzők megszabadítása után végre elindulhattunk fő célunk, Yogg-Saron börtöne felé. Mind mélyebbre haladva, egyszercsak egy óriási barlangban találtuk magunkat, ahol egy rémséges lény állt köztünk és az Öreg Isten között. Arthas citadellája alatt egy titkos küldetés során már találkoztunk ilyen furcsa, arctalan lényekkel, de Vezax tábornokra, egyik leghatalmasabb vezérükre még így sem készülhettünk fel igazán. Óriásokat megszégyenítő termetével fölénk tornyosult, a föld mélyének idegen mágiájával pedig elvágta varázslóink hozzáférését a varázslatokat létrehozó manához. Valahogyan mégis sikerült győzedelmeskednünk felette és gigászi holttestén átlépve benyomultunk Yogg-Saron börtönébe…

A börtön egy kör alakú terem volt, amelynek közepén egy kékeszöld színű masszával teli „tavat” láttunk, amely körül zöldes színű furcsa felhők lebegtek. Körben már elhelyezkedtek az Őrzők, hogy segítséget nyújtsanak nekünk a csatához. A tó felett egy nő lebegett, Sara, Yogg-Saron avatárja. Amint beléptünk a terembe a felhőkből arctalan lények kezdtek előtűnni és ránk támadtak. A börtönben szinte tapintható volt az őrület, józan eszünk épsége is veszélyben forgott! Sara olyan varázslatokkal támadt ránk, amik részben segítségünkre voltak, de egyben ártottak is nekünk. Hamar rájöttünk, hogy az arctalan lények felrobbannak, mikor meghalnak, igyekeztünk hát Sara közelében legyilkolni őket és ez sikeres taktikának bizonyult, egy idő után Sara védőpajzsa meggyengült és a tóból kiemelkedett az Öreg Isten igazi alakja. Hasonlított az Ahn’Qiraj romvárosában legyőzött C’Thun-ra, így bár nem volt ismeretlen előttünk a látvány, mégis megremegtek egy pillanatra a kezünkben szorongatott fegyvereink és varázspálcáink. De nem sok időnk volt a félelemre, mindenfelől csápok kezdtek felénk csapkodni így folytatnunk kellett a harcot. Sara Yogg-Saron fölött lebegett, mindenféle varázslattal támadta elménket és zöld színű sugarakkal perzselte fel a börtön padlóját, vagy a bokánkat, ha nem voltunk elég gyorsak… A csápok eközben egyre-másra teremtek elénk, ha egyet lecsaptunk, kettő nőtt helyette, így egészen esélytelennek tűnt a harc. Elkeseredett lépésre szántuk el magunkat. Közelharcosaink egyszerűen beléptek Yogg-Saron testébe, hogy belülről, közvetlenül az agyát támadják meg. Az Ősi Isten történelmi események illúzióját vetítette eléjük, így próbálva megtörni akaratukat és megmutatva, hogy mennyire hiábavaló a küzdelem ellene. Rendünk tagjai azonban keményszívű lovagok, megacélozták tudatukat Yogg-Saron örjítő illúziói ellen és lassan-lassan zöld vért fakasztottak az Öreg Isten agyából. Ereje fogytán, érezve, hogy közel a vég még megpróbált elsöpörni minket egy seregnyi megidézett arctalan lénnyel, de sikerült gátat vetnünk az arctalanok áradatának: mi voltunk a gyorsabbak, az isteni lény végül kilehelte lelkét.

Győzelmünkért majdnem a józan eszünkkel fizettünk, de megérte! Az Ulduarból jövő fenyegetést elhárítottuk, így nem kell kétfrontos háborút vívnunk, figyelmünket immár teljesen a fő ellenség Arthas felé fordíthatjuk!