Quel'Thalas Megalapítása

Dath'Remar vezetésével a nemes elfek elhagyták Kalimdort és megküzdöttek a Viharörvénnyel. Flottájuk hosszú éveken át vándorolt a világ romjai között és ezalatt számos titkot és elveszett királyságot fedeztek fel. Dath'Remar, aki felvette a Napjáró nevet (szó szerint, "aki a napfényben jár") olyan helyek után kutatott, amelyek alatt jelent?s erej? mágikus energiavonalak húzódtak, hogy egy ilyen helyen építhessen népének új hazát.

Flottája végül partot ért annak a királyságnak a partjain, melyet az emberek kés?bb Lordaeronnak neveztek el. Egyre beljebb hatolva a kontinens szívébe, a nemes elfek letelepedtek a békés Tirisfal Ligetben. Néhány év múlva sokan meg?rültek közülük. Elméletük szerint valami gonosz szunnyadt a világnak azon a részén a föld alatt, de ezeket a pletykákat sosem sikerült bizonyítani. A nemes elfek elhagyták településüket és észak felé vándoroltak, hogy találjanak egy másik, energiavonalakban gazdag helyet.

Mikor a nemes elfek átkeltek Lordaeron zord, hegyes vidékein, utazásuk egyre veszedelmesebb lett. Mivel gyakorlatilag elvágták magukat az Örökkévalóság Kútjának életadó energiáitól, sokan megbetegedtek közülük a hidegebb éghajlaton vagy egyszer?en éhen haltak. A legnyugtalanítóbb változás azonban az volt, hogy immáron nem voltak halhatatlanok illetve immunisak az elemekre. Testmagasságuk némileg lecsökkent és b?rük elvesztette jellegzetes ibolyakék árnyalatát. Megpróbáltatásaik ellenére számos csodás lénnyel találkoztak, amilyeneket Kalimdoron sosem láttak. Primitív emberekb?l álló törzseket is találtak, akik vadászó életmódot folytattak az ?si erd?ségekben. A nemes elfek számára mind közül a legveszedelmesebb fenyegetést azonban Zul'Aman ádáz és ravasz erdei trolljai jelentették.

Ezek a moha-b?r? trollok regenerálni tudták elvesztett végtagjaikat és a legrettenetesebb fizikai sebekb?l is felépültek, ám egy barbár és gonosz fajnak bizonyultak. Az Amani birodalom foglalta el Lordaeron északi vidékeinek nagy részét és a trollok keményen küzdöttek, hogy a hívatlan idegeneket határaikon kívül tartsák. Az elfek meggy?lölték az ádáz trollokat és azonnal felkoncolták ?ket, bárhol is futottak össze velük.

Sok hosszú év után a nemes elfek végül rábukkantak egy helyre, ami Kalimdorra emlékeztette ?ket. Mélyen a kontinens északi erd?ségeinek szívében megalapították Quel'Thalas királyságát és megfogadták, hogy hatalmas birodalmat kovácsolnak bel?le, olyat ami mellett eltörpül majd Kaldorei testvéreik birodalma. Sajnos azonban hamarosan kiderült, hogy Quel'Thalast egy ?si troll város romjai felett alapították meg, amelyet a trollok szent helynek tekintettek, így szinte azonnal elkezdték tömegesen támadni az elf településeket.

A makacs elfek azonban nem akarták feladni új otthonukat és az Örökkévalóság Kútjából eltanult mágiájukkal visszatartották a vad trollokat. Dath'Remar vezetése alatt sikerült legy?zniük az amani portyázókat, akik pedig tízszeres túler?ben voltak. Néhány elf azonban nyugtalankodott a Kaldoreiek ?si figyelmeztetése miatt, érezték, hogy mágiahasználatuk akár magukra vonhatja az el?zött Lángoló Légió figyelmét is. Ezért elhatározták, hogy védelmez? pajzsot vonnak birodalmuk köré, amely mögött szabadon folytathatták mágiájuk gyakorlását. Quel'Thalast meghatározott pontokon emelt Rúnakövekkel vették körül, amelyek kijelölték a mágikus pajzs határait. A Rúnakövek amellett, hogy álcázták az elfek mágiáját a dimenziókon túli fenyegetések el?l, még a babonás troll támadókat is elijesztették a környékr?l.

Az id? múlásával Quel'Thalas ékes példája lett a nemes elfek kitartásának és mágikus hatalmának. Gyönyör? palotáit ugyanaz az építészeti stílus jellemezte, mint Kalimdor ?si csarnokait, ám itt ezeket beépítették a természetes domborzati viszonyok közé. Quel'Thalas lett az az ékk?, amit a nemes elfek olyannyira szerettek volna megteremteni. Quel'Thalas vezetésére megalapították az Ezüsthold Tanácsot, bár a Napjáró dinasztia is megtartott magának némi politikai hatalmat. A hét legnagyobb nemes elf f?úrból álló Tanács azon munkálkodott, hogy biztosítsa az elfek országának és népének biztonságát. Védelmez? pajzsuk mögött a nemes elfek figyelmen kívül hagyhatták a Kaldoreiek ?si figyelmeztetéseit és a mágiát kihívó nemtör?dömséggel használták továbbra is életük szinte minden területén.

Közel négyezer éven át éltek békében a nemes elfek elszigetelt királyságuk biztonságában. Ám a bosszúvágyó trollokat ilyen könnyen nem lehetett legy?zni. Az erd? mélyén tervezgettek és ármánykodtak, várva, hogy csapataik száma megfelel?en nagyra n?jön. Végül aztán egy hatalmas troll sereg rohamozott ki az árnyékos erd?kb?l és újra ostrom alá vették Quel'Thalas csillámló tornyait.

Arathor és a Troll Háborúk

Miközben a nemes elfek az életükért küzdöttek a trollok vad rohama ellenében, Lordaeron szétszórt, nomád ember törzsei egymással küzdöttek a törzsi területek feletti uralomért. A korai emberek törzsei egymás településeit fosztogatták, a faji egység vagy a becsület igen keveset jelentett számukra. Az egyik törzs azonban, az Arathi ráébredt, hogy a trollok már akkora fenyegetést jelentettek, amelyet nem lehetett tovább figyelmen kívül hagyni. Az arathik az összes törzset saját uralmuk alatt akarták egyesíteni, hogy egységesen tudjanak fellépni a troll bandák ellen.

Hat év alatt a ravasz arathik diadalmaskodtak és legy?zték az összes rivális törzset. Minden egyes gy?zelem után békét és egyenjogúságot ajánlottak a legy?zötteknek, így megnyerték a h?ségét mindazoknak akik felett gy?zedelmeskedtek. Id?vel számos másik törzs olvadt egybe az Arathiak vezérlete alatt és hadseregük jelent?sen meger?södött. Bízva abban, hogy ellenállhatnak a troll portyázóknak vagy akár a rejt?zköd? elfeknek is, ha úgy alakul, a hadurak elhatározták, hogy építenek egy er?dvárost Lordaeron déli vidékén. A városállam, amelyet Stromnak neveztek el, f?városa lett országuknak, Arathornak. Ahogy Arathor felvirágzott, a hatalmas kontinens minden sarkából dél felé vándoroltak az emberek, hogy Strom védelme alatt biztonságban élhessenek.

Egy zászló alatt egyesülve, az emberek törzsei er?s, bizakodó kultúrát építettek. Thoradin, Arathor királya tudta, hogy északon a rejtélyes elfeket állandó ostrom alatt tartják a trollok, de vonakodott attól, hogy emberei biztonságát visszavonultan él? idegenek védelmében kockáztassa. Hónapok teltek el és északról lassan az elfek küszöbönálló vereségér?l érkeztek hírek. Thoradin csak akkor ébredt rá, hogy valójában milyen nagy a troll veszély, mikor Quel'Thalasból megfáradt követek érkeztek Strom városába.

Az elfek tájékoztatták Thoradint arról, hogy a troll seregek hatalmasak és ha Quel'Thalas elesik bizonyára tovább haladnak majd dél felé. A kétségbeesett elfeknek mindenáron katonai segítségre volt szükségük, így gyorsan beleegyeztek abba, hogy a trollok elleni segítségért cserébe néhány kiválasztott embernek megtanítják a mágia használatát. Thoradin nem bízott annyira a mágiában, de felismerve kényszer? helyzetét beleegyezett, hogy megsegíti az elfeket. Szinte azonnal elf varázslók érkeztek Arathorba és egy csapat embernek elkezdték megtanítani a mágia m?vészetét.

Az elfek úgy találták, hogy bár az emberek természetüknél fogva ügyetlenül alkalmazták a mágiát, mégis meglep? affinitásuk volt iránta. Száz embernek tanították meg az elfek titkaik legalapvet?bb ismeretét, éppen annyit, amennyi feltétlenül szükséges volt ahhoz, hogy felvehessék a harcot a trollokkal. Meggy?z?dve róla, hogy ember tanítványaik készen állnak arra, hogy segítsenek a küzdelemben, az elfek elhagyták Stromot és északnak vonultak Thoradin király harcra kész seregeivel.

Az elfek és emberek egyesített seregei összecsaptak a trollok elsöpr? erej? hadaival az Alterac Hegység lábainál. Napokig tartott a csata, de Arathor fáradhatatlan seregei egy tapodtat sem engedték el?renyomulni a trollok özönl? áradatát. Az elf f?urak úgy látták elérkezett az ideje annak, hogy mágiájuk hatalmát az ellenségre szabadítsák. A száz ember mágus és egy seregnyi elf varázsló a mennyek dühét idézték meg az egekb?l és lángra lobbantották a trollok hadát. Az elemi t?z megakadályozta, hogy a trollok regenerálják sérüléseiket, megkínzott testüket belülr?l emésztette el a mágikus t?z.

A troll seregek szétszórt maradéka menekülni próbált, de Thoradin katonái üldöz?be vették és lemészárolták ?ket mind egy szálig. A trollok soha sem heverték ki teljesen ezt a vereséget és a történelemben soha többé nem volt példa egy egységes troll nemzet felemelkedésére. Meggy?z?dve róla, hogy Quel'Thalas megmenekült a pusztulástól, az elfek h?séget és barátságot fogadtak Arathor országának és Thoradin király vérvonalának. Az emberek és az elfek ezután korszakokon át békés kapcsolatokat ápoltak.

Tirisfal ?rz?i

A trollok északról való ki?zése után Quel'Thalas elfjei nekiláttak, hogy újjáépítsék fenséges hazájukat. Arathor gy?ztes seregei hazatértek délre, Strom városába. Arathor társadalma fejl?dött és felvirágzott, Thoradin azonban attól tartott, hogy királysága széttöredezhet, ha túlságosan nagyra n?, így fenntartotta, hogy Strom maradjon az arathori birodalom központja. Sok év telt el békés növekedéssel és kereskedelemmel, míg aztán a nagyhatalmú, öreg Thoradin király elhunyt, így Arathor fiatalabb generációja hozzáláthatott a birodalom Strom vidékein túli kiterjesztéséhez.

Az az els? száz mágus, akiket az elfek megtanítottak a mágia használatára továbbfejlesztették képességeiket és részleteiben is elsajátították a varázslatszövés misztikus tanait. Ezek a mágusok, akiket annak idején akaraterejük és nemes lelkük miatt választottak ki, mindig is figyelemmel és el?vigyázatossággal használták mágiájukat, azonban titkaikat és hatalmukat egy fiatalabb generációnak adták át, akik már nem ismerték a háború megpróbáltatásait és nem látták be az önmegtartóztatás szükségességét. Ezek a fiatal mágusok inkább saját hasznukra alkalmazták a mágiát ahelyett, hogy felel?sséggel használták volna társaik boldogulása érdekében.

Ahogy a birodalom terjeszkedett és új területeket olvasztott magába, a fiatal varázslók is szétszóródtak a délvidéken. Misztikus hatalmuk segítségével a varázslók megvédelmezték a népet a bóklászó fenevadaktól és lehet?vé tették, hogy új városállamok épülhessenek a vadon helyén. Ám ahogy hatalmuk növekedett, a varázslók egyre önteltebbek lettek és elzárkóztak a társadalom többi részét?l.

A második arathori városállamot - Dalarant - Stromtól északra alapították. Számos ifjú varázsló hagyta ott Strom korlátolt bezártságát és költözött át Dalaranba abban a reményben, hogy újonnan szerzett hatalmukat ott nagyobb szabadságban használhatják. Ezek a varázslók építették fel mágiájukkal Dalaran megb?völt tornyait, majd belemerültek tanulmányaikba. Dalaran polgárai elt?rték a mágusok cselekedeteit és virágzó gazdaságot építettek ki varázshasználó védelmez?ik óvó jelenlétének köszönhet?en. Azonban ahogy egyre több varázsló folytatta mágikus tevékenységeit a városban, Dalaran körül a valóság szövete gyengülni és foszladozni kezdett.

A Lángoló Légió sötétlelk? ügynökei, akiket el?zött az Örökkévalóság Kútjának összeomlása, most visszataláltak a világba, csábította ?ket Dalaran varázslóinak meggondolatlan mágiahasználata. Bár ezek a viszonylag gyenge démonok nem képviseltek számottev? er?t, mégis jelent?s zavart és káoszt keltettek Dalaran utcáin. A démonokkal való találkozások nagyrészt elszigetelt esetek voltak, így a várost uraló Magokraták megtettek mindent, amit csak lehetett annak érdekében, hogy ezeket az eseteket titokban tartsák a nyilvánosság el?tt. A leghatalmasabb varázslókat küldték a bújkáló démonok elfogására, de még ?k is gyakran reménytelenül gyengének bizonyultak a hatalmas Légió magányos ügynökeivel szemben.

Néhány hónap múlva a babonás parasztok sejteni kezdték, hogy varázshasználó uraik valami retteneteset rejtegetnek el?lük. Dalaran utcáin lázadásról szóló pletykák keringtek, a paranoiás polgárság elkezdte megkérd?jelezni a korábban csodált varázslók indítékait és tetteit. A Magokraták tartottak t?le, hogy ha a parasztok fellázadnak Strom közbe fog lépni ellenük, ezért ahhoz a csoporthoz fordultak segítségért, akikr?l azt gondolták, hogy kizárólag ?k érthetik meg problémájukat: az elfekhez.

Amint értesültek a Magokratáktól a Dalaranban zajló démoni tevékenységr?l, az elfek azonnal elküldték leghatalmasabb varázslóikat az emberek országába. Az elf varázslók tanulmányozták a Dalarant átszöv? energiahullámokat és részletes jelentést tettek mindazokról a démoni mesterkedésekr?l, amelyeket észleltek. Végkövetkeztetésük az volt, hogy bár csak néhány démon kószált szabadon a világban, a Légió maga óriási fenyegetés maradna, ha az emberek továbbra is használnák mágikus képességeiket.

A quel'thalasi elfeket uraló Ezüsthold Tanácsa titkos paktumot kötött Dalaran Magokrata uraival. Az elfek elmesélték nekik az ?si Kalimdor és a Lángoló Légió történetét, azt a múltat, amely még mindig fenyegetést jelentett a világra. Tájékoztatták az embereket arról, hogy amíg mágiát használnak, meg is kell védelmezniük népüket a Légió gonosz ügynökeit?l. A Magokraták azt javasolták, hogy válasszanak ki egy halandó bajnokot, akit felruháznának az elfek és az emberek egyesített hatalmával azért, hogy ez a bajnok egy soha véget nem ér? titkos háborút viselhessen a Légió ellen. Hangsúlyozták, hogy az emberiség nagy többsége sosem szerezhet tudomást az ?rz?kr?l vagy a Légió fenyegetésér?l, mert ez félelemt?l és paranoiától táplált lázadásokhoz vezethetne. Az elfek megalapítottak egy titkos társaságot, hogy az felügyelje az ?rz? személyének kiválasztását és segítsen meggátolni a világ káoszba merülését.

A társaság titkos találkáit az árnyékos Tirisfal Ligetben tartotta, ott ahol a nemes elfek el?ször telepedtek le Lordaeronban. Így aztán a titkos szektát elnevezték Tirisfal ?rz?inek. Az ?rz?nek választott halandó bajnokokat hihetetlen hatalommal ruházta fel az elfek és az emberek egyesített mágiája. Bár egyszerre mindig csak egyetlen egy létezett, ? olyan végtelen hatalomnak parancsolt, hogy egyedül is fel tudta venni a harcot a Légió ügynökeivel bárhol is találkozott velük a világban. Ereje olyan nagy volt, hogy csakis Tirisfal Tanácsának volt joga ahhoz, hogy kiválassza a potenciális jelöltek közül azt aki megkaphatta ezt a rangot. Amikor egy ?rz? megöregedett vagy elfáradt a káosz ellen vívott titkos háborúban, a Tanács egy új bajnokot választott és pontosan meghatározott körülmények között hivatalosan is az új ügynökbe áramoltatták át az ?rz? hatalmát.

Emberölt?kön át védelmezték az ?rz?k az emberiséget a Lángoló Légió láthatatlan fenyegetése ellenében Arathor és Quel'Thalas országaiban. Arathor fejl?désnek és virágzásnak indult, a mágia használata pedig elterjedt szerte a birodalomban. Ezalatt az ?rz?k árgus szemekkel kutattak a démoni tevékenység árulkodó jelei után.

Vasüll? vára és a Törpök Felemelkedése

Az ?sid?kben miután a Titánok elhagyták Azerothot, gyermekeik, a földszerzetek folytatták a világ mélységeinek formálását és ?rzését. A földszerzetek nem igazán tör?dtek a felszínen él? fajok ügyes-bajos dolgaival, csak az éltette ?ket, hogy felderítsék a föld sötét mélységeit.

Azonban amikor a világot széthasította az Örökkévalóság Kútjának robbanása, az a földszerzetekre is nagy hatással volt. A föld fájdalmától megtántorodva, a földszerzetek elvesztették személyiségük jó részét és bezárták magukat azokba a k?b?l emelt csarnokokba, ahol megteremtették ?ket. Uldaman, Uldum, Ulduar... ezek voltak azoknak az ?si TItán városoknak a nevei, ahol a földszerzetek el?ször öltöttek alakot. A föld mélységes mélyén eltemetve pihentek békében a földszerzetek közel nyolcezer éven át.

Bár azt nem tudjuk, mi ébresztette fel ?ket, de az Uldamanba visszavonult földszerzetek id?vel felébredtek a saját magukra bocsátott álomból. Meglepve tapasztalták, hogy jelent?sen megváltoztak a hosszú alvás alatt. Sziklás b?rük megpuhult és sima b?rré változott, a kövek és a föld feletti hatalmuk meggyengült. Halandó lényekké változtak.

Ezek a földszerzetek elnevezték magukat törpöknek, elhagyták Uldaman csarnokait és nekivágtak az ébredez? világnak. Mivel a mélyen fekv? helyek biztonsága és megannyi csodája még mindig vonzotta ?ket, ezért a vidék legmagasabb hegye alatt alapították meg királyságukat. Országukat Khaz Modannak, vagyis "Khaz Hegyének" nevezték el, Titán teremt?jük Khaz'goroth iránti tiszteletb?l. A hegy szívében oltárt emeltek Titán ?satyjuknak, egy hatalmas üll?t. Így aztán az oltár köré épült várost Vasüll?nek hívták ezentúl mindörökre.

A törpök - akiket természetüknél fogva megigézett a drágakövek és a sziklák megformálása -, elkezdték bányászni a környez? hegyeket értékes fémek és drágakövek után kutatva. A világ alatt végzett munkájukkal megelégedve, a törpök elszigetelték magukat a földfelszínen él? szomszédaik viselt dolgaitól.

A Hét Királyság

Strom továbbra is Arathor központja volt, de Dalaranhoz hasonlóan számos új városállam született Lordaeron kontinensén mindenfelé. Gilneas, Alterac és Kul Tiras voltak ezek az els? városállamok és bár mindegyiknek saját szokásai és kereskedelmi hálózata volt, Strom egységesít? uralmát mind elismerték.

Tirisfal ?rz?inek éber felügyelete alatt Dalaran lett a világ minden tájáról érkez? varázslók tanításának központja. A Dalarant uraló Magokraták megalapították a Kirin Tort, egy különleges rendet, amelynek feladata az volt, hogy írja össze és kutassa fel az emberiség számára akkoriban ismert összes varázslatot, mágikus ereklyét és varázstárgyat.

Gilneas és Alterac er?s támogatói lettek Stromnak, nagy seregeikkel felderítették Khaz Modan délre fekv? hegyes vidékeit. Ebben az id?ben történt, hogy az emberek el?ször találkoztak a törpök ?si fajával és meglátogatták hatalmas csarnokokból álló földalatti városukat, Vasüll?t. Az emberek és a törpök megosztották egymással a fémkovácsolás és a mérnöki ismeretek titkait, de az is hamar kiderült, hogy mindkét faj szereti a csatákat és a jó történeteket.

Kul Tiras városállama, amelyet Lordaerontól délre egy nagy szigeten alapítottak, virágzó gazdaságot fejlesztett a halászatra és a hajózásra alapozva. Id?vel Kul Tirasnak hatalmas, keresked?hajókból álló flottája lett. Hajói bejárták az ismert tengereket, egzotikus áruk után kutattak, amelyeket máshol jó áron lehetett eladni. Bár Arathor gazdasága virágzott, leger?sebb alkotóelemei mégis lassan elkezdtek bomlani.

Id?vel Strom urai elhatározták, hogy székhelyüket Lordaeron északabbra fekv? zöldell? vidékeire helyezik át és elhagyják a déli, terméketlen területeket. Thoradin király utódai, az Arathi vérvonal utolsó képvisel?i azonban vitába szálltak ezzel a döntéssel, azt mondták Stromot nem lenne szabad elhagyni, ezzel a véleményükkel pedig magukra vonták a lakosság nagy részének elégedetlenségét, akiknek tetszett a távozás gondolata. Strom urai végül mégis úgy döntöttek, hogy elhagyják ?si városukat, hogy a vad északi vidékeken találjanak rá a tisztaságra és megvilágosodásra. Dalarantól messze északra, Strom urai egy új városállamot alapítottak, amelyet Lordaeronnak neveztek el. Az egész kontinens ett?l a városállamtól kölcsönözte kés?bb a nevét. Lordaeron a hív? zarándokok és a bels? békét és biztonságot kutató vallásos emberek szent központja lett.

Az arathik leszármazottai, akik az ?si Strom omladozó falai közt maradtak úgy döntöttek, hogy délre mennek, túl Khaz Modan sziklás hegyein. Útjuk sok hosszú évszakon át tartott, míg végül letelepedtek annak a kontinensnek az északi vidékein, amelyet kés?bb Azerothnak neveztek el. Egy termékeny völgyben megalapították Viharváradot (Stormwind), amely hamarosan egy teljesen önálló hatalmi tényez?vé vált.

A Stromban maradt maroknyi harcos úgy határozott, hogy maradnak és ?rzik városuk ?si falait. Strom többé már nem volt a birodalom központja, de egy új ország jött létre bel?le, amelyet Stromgarde-nak neveztek el. Bár mindegyik városállam külön-külön sikeres volt, de Arathor királysága gyakorlatilag összeomlott. Mindegyik ország kialakította a saját szokásait és hitvilágát, eközben pedig egyre inkább elkülönültek és függetlenedtek egymástól. Thoradin király látomása az egységes emberiségr?l végül teljesen elenyészett.

Aegwynn és a Sárkányvadászat

Miközben a hét ember királyság politikai ereje és a köztük folyó rivalizálás hol feler?södött, hol pedig meggyengült, az ?rz?k folytatták a káosz elleni állandó harcukat. Számos ?rz? váltotta egymást az évek során, de egyszerre mindig csak egy rendelkezett Tirisfal mágikus hatalma felett. A korszak egyik utolsó ?rz?je az árnyék elleni küzdelem egyik leghatalmasabb harcosaként nagy elismerést vívott ki magának. Aegwynn volt ez a tüzes lány az emberek közül, aki sikeresen teljesítette a Rend próbatételeit és elnyerte az ?rz? rangját. Aegwynn fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy levadássza és elpusztítsa a démonokat, ahol csak rájuk talált, de gyakran megkérd?jelezte a férfiak által uralt Tirisfal Tanácsának döntéseit. Úgy hitte, hogy a tanácsban ül? ?söreg elfeknek és agg embereknek túl merev gondolkodásuk volt és nem láttak elég messzire ahhoz, hogy a káosz elleni küzdelmet végérvényesen lezárják. A hosszú érvelésekhez és vitákhoz nem volt türelme, csak arra vágyott, hogy feletteseinek bebizonyítsa rátermettségét, ezért sorsdönt? helyzetekben gyakran inkább a dics?ség, mintsem a bölcsesség által kijelölt utat választotta.

Ahogy Tirisfal kozmikus hatalma feletti uralma egyre n?tt, Aegwynn rátalált néhány igazán nagyhatalmú démonra, akik Északszirt jeges kontinensén ólálkodtak. Aegwynn elutazott a távoli északi vidékre és a hegyekig követte a démonok nyomait. Felfedezte, hogy a démonok az egyik utolsó túlél? sárkányraj tagjaira vadásztak, hogy az ?si lényekb?l elszívják bels? mágikus energiájukat. Az óriás sárkányok - akik ide vonultak vissza az egyre inkább el?retör? halandó társadalmak el?l - körülbelül egyenl? hatalommal rendelkeztek a Légió sötét mágiájával szemben. Aegwynn szembeszállt a démonokkal és a nemes sárkányok segítségével sikerült felborítani az er?egyensúlyt, így a démonokat elpusztították. Ám ahogy az utolsó démont is ki?zték a halandó világból, egy hatalmas vihar söpört végig északon. Egy óriási sötét arc jelent meg Északszirt felett az égen. Sargeras, a démonkirály, a Lángoló Légió ura jelent meg Aegwynn el?tt, pokoli energiáktól feltüzelve. Közölte az ifjú ?rz?vel, hogy Tirisfal ideje lassan a végéhez közeleg és a világ hamarosan térdre omlik majd a Légió hatalma el?tt.

A büszke Aegwynn úgy gondolta szembe tud szállni a vészjósló istennel és minden hatalmát rászabadította Sargeras avatárjára. Aegwynn zavarbaejt? könnyedséggel gyengítette meg mágiájával a démonurat és sikerült megölnie fizikai megtestesülését. Attól tartva, hogy Sargeras szelleme esetleg hátramaradhatott, a naív Aegwynn a holttestet Kalimdor egyik ?si csarnokába zárta, amely a tenger fenekére süllyedt amikor az Örökkévalóság Kútja felrobbant. Sosem tudta meg, hogy pontosan úgy cselekedett ahogy azt Sargeras kitervelte. Akaratlanul is megpecsételte tettével a halandó világ sorsát mivel Sargeras anyagi formájának halálakor áthelyezte szellemét Aegwynn kimerült testébe. A fiatal ?rz? nem tudott róla, de Sargeras ezután sok hosszú éven át rejt?zködött lelkének legsötétebb sarkaiban.

A Három Pöröly Háborúja

Vasüll? Hegy törpjei hosszú évszázadokon át éltek békében. Településeik azonban lassan túln?ttek hegymélyi városaik korlátain. Bár a Nagy Király, Üll?vár Modimus igazságosan és bölcsen uralkodott a törpök felett, három befolyásos csoport alakult ki a törp társadalomban.

Egy ideig a három érdekcsoport pengeélen táncoló békében élt egymással, ám amikor az öreg Üll?vár Nagy Király elhunyt, elszabadultak az indulatok. A három nagyhatalmú klán közt háború robbant ki Vasüll? uralmáért. A törp polgárháború sok éven át folyt a föld alatt. Végül a Bronzszakáll törpök, akiknek a legnagyobb seregük volt ki?zték a Feketevas és a Vadpöröly klánokat a hegy mélyér?l.

Khardros és a Vadpöröly klán harcosai északra vonultak, majd átkeltek Dun Algaz kapuin és megalapították saját királyságukat Grim Batol távoli csúcsai között. Ott aztán meger?södtek és újra megtöltötték kincseskamráikat. Thaurissan és a Feketevas törpök nem voltak ilyen szerencsések. Megszégyenülve, legy?zetésük felett érzett haragjukban megfogadták, hogy bosszút állnak Vasüll?n. Thaurissan messze délre vezette népét és megalapított egy várost (amelyet saját maga után nevezett el) a szépséges Vörösbérc Hegységben. A múló évekkel érkez? meggazdagodás sem enyhítette a Feketevas klán acsargását rokonaik ellen. Thaurissan és felesége, Modgud a varázslón? kétfrontos támadást indítottak Vasüll? és Grim Batol ellen. A Feketevas törpök feltett szándéka volt, hogy egész Khaz Modant uralmuk alá hajtsák.

A Feketevas seregek elözönlötték fajtársaik er?dítményeit és kishíján el is foglalták mindkét királyságot. Végül azonban Bronzszakáll Madoran gy?zelemre vezette klánját Thaurissan mágiahasználó serege ellen. Thaurissan és követ?i visszamenekültek városuk biztonságába, nem tudván a Grim Batolban kibontakozó eseményekr?l, ahol Modgud serege sem boldogult Khardrosszal és Vadpöröly harcosaival.

Az ellenséges harcosokkal szemben Modgud varázshatalmát használta, hogy félelmet ültessen szívükbe. Parancsára életre keltek az árnyékok és sötét dolgok másztak el? a föld mélyéb?l, hogy a Vadpörölyökre saját csarnokaikban csapjanak le. Végül Modgud áttört a kapukon és ostrom alá vonta az er?döt. A Vadpörölyök elkeseredetten küzdöttek, Khardros pedig belevetette magát az egymással csatázó törpök tengerébe és végül levágta a varázsló királyn?t. A Feketevas törpök királyn?jük elvesztése után hanyatt homlok menekültek a Vadpörölyök haragja el?l. Délre futottak, királyuk városa felé, de útközben beleütköztek Vasüll? seregeibe, akik Grim Batol megsegítésére érkeztek. A két had közé szorult Feketevas törpöket mind egy szálig elpusztították.

Vasüll? és Grim Batol egyesített seregei ezután dél felé vonultak, hogy egyszer és mindenkorra legy?zzék Thaurissant és a Feketevas klánt. Nem jutottak messzire, mikor Thaurissan dühe egy végzetes erej? varázslatban öltött testet. Thaurissan egy természetfeletti szolgát akart megidézni, amivel biztosíthatta volna gy?zelmét, ezért szólította a világ alatt alvó ?si hatalmakat. Döbbenetére és vesztére a lény, ami el?mászott a föld alól borzalmasabb volt mint azt legvadabb rémálmaiban képzelte volna.

Ragnaros, a T?zúr, a t?zelementálok halhatatlan ura volt ?, akit a Titánok a világ ifjúkorában szám?ztek. Thaurissan hívásától felszabadítva, Ragnaros újra életre kelt. Azerothra való apokaliptikus újraszületése szétrobbantotta a Vörösbérc Hegységet és a pusztítás közepén egy dühöng? vulkánt hívott életre. A Feketeszikla néven ismert vulkánt északról a Perzsel? Szurdok, délr?l pedig a Lángoló Sztyeppék határolták. Thaurissant elpusztította az általa elszabadított varázsenergia, a katasztrófát túlél? követ?it pedig Ragnaros és elementáljai rabszolgaságba vetették. A mai napig ott élnek a hegy mélyén.

A rettenetes pusztítást és a déli hegyekben tomboló egyre terjed? tüzeket látva Madoran és Khardros királyok megállították seregeiket és visszafordultak saját királyságaik felé, Ragnaros haragjával nem mertek szembeszállni.

A Bronzszakállúak visszatértek Vasüll?be és újjáépítették csodás városukat. A Vadpörölyök is hazatértek Grim Batolba, ám Modgud halála gonosz foltot hagyott a hegyi er?dön, így a Vadpörölyöknek nem volt tovább maradásuk. Szívükbe szomorúság költözött, hogy maguk mögött kell hagyniuk szeretett otthonukat. Bronzszakáll király felajánlotta a Vadpörölyöknek, hogy éljenek ezentúl Vasüll? határain belül, de ?k makacsul elutasították az ajánlatot. Khardros népével északra vonult, Lordaeron vidékei felé. A Vadpörölyök végül a Hátföldeken telepedtek le és megalapították Szelesbérc várát, ahol id?vel egyre közelebb kerültek a természethez, s?t még a környéken él? griffekkel is baráti kapcsolatokat ápoltak.

Vasüll? törpjei szerették volna fenntartani a rokoni és kereskedelmi kapcsolatokat a Vadpöröly klánnal, ezért két hatalmas kapu közé megépítették a Thandol Alagutat, hogy összeköttetést teremtsenek Khaz Modan és Lordaeron között. A kétoldalú kereskedelem jótékony hatásaként mindkét királyság felvirágzott. Madoran és Khardros halála után fiaik közös er?feszítéssel állítottak szobrokat atyáik tiszteletére. A két szobor ?rízte ezentúl a Ragnaros perzsel? jelenléte miatt vulkanikus területté vált délvidékre vezet? szoros bejáratát. Egyrészt figyelmeztetésként szolgáltak mindenki számára, aki meg akarta volna támadni a törp királyságokat, másrészt pedig mementói voltak annak, hogy mekkora árat fizettek b?neikért a Feketevas törpök.

A két királyság pár éven át még ápolta kapcsolatait, de a Vadpöröly törpöket igazán megviselték azok a szörny?ségek, amelyeknek Grim Batolban voltak szemtanúi. Ezentúl inkább a föld felett éltek, Szelesbérc lejt?in, ahelyett, hogy hatalmas királyságot faragtak volna ki maguknak a hegy mélyén. A két megmaradt törp klán közti ideológiai különbségek vezettek végül ahhoz, hogy útjaik elváltak egymástól.

Az Utolsó ?rz?

Aegwynn ?rz? az évek során nagy hatalomra tett szert és Tirisfal energiáival jelent?sen meghosszabbította életét. Naívan abban a hitben élt, hogy végleg legy?zte Sargerast, így folytatta a világ védelmezését a démon király talpnyalói ellen közel 900 éven át. Tirisfal Tanácsa azonban végül úgy döntött, hogy megbízatása a végéhez közeleg. A Tanács utasította Aegwynnt, hogy térjen vissza Dalaranba, hogy az ?rz? hatalmát átadhassák egy új bajnoknak. Aegwynn azonban, aki mindig is bizalmatlanul tekintett a Tanácsra úgy döntött, saját maga választja ki utódját.

A büszke Aegwynn úgy tervezte, hogy egy fiúgyermeknek ad életet, akinek majd átadja minden hatalmát. Nem állt szándékában megadni a lehet?séget Tirisfal Rendjének arra, hogy befolyásolhassák utódját úgy ahogy azt vele is megpróbálták. Aegwynn délre utazott, Azeroth királyságába, ahol egy Nielas Aran nev? gyakorlott varázsló személyében megtalálta a tökéletes férfit, aki apja lehetett fiának. Aran volt Azeroth királyának udvari mágusa és személyes tanácsadója. Aegwynn elcsábította a varázslót, aki fiút nemzett neki. Nielas mágiához való természetes affinitása mélyen beleivódott a még meg sem született gyermekbe és meghatározta azokat a tragikus lépéseket, melyeket kés?bbi életében tett. Tirisfal hatalma is ott szunnyadt a gyermekben, arra várva, hogy felébredjen, ha majd nagykorúvá válik.

Telt múlt az id? és Aegwynn megszülte fiát egy félrees? ligetben. A fiút Medivh-nek nevezte el, ami a nemes elfek nyelvén azt jelentette: "a titkok ?rz?je". Aegwynn szentül hitte, hogy felcseperedvén fia lesz a következ? ?rz?. Sajnos azonban Sargeras gonosz szelleme - amely addig ott rejt?zött Aegwynnben - megszállta a védtelen gyermeket, mikor az még anyja méhében fejl?dött. Aegwynnek sejtelme sem volt róla, hogy a világ következ? ?rz?je már legnagyobb ellensége rabja.

Megbizonyosodva róla, hogy a gyermek egészséges, Aegwynn elvitte a fiatal Medivh-et Azeroth udvarába és rábízta halandó apjára, hogy nevelje fel népének körében. Ezután utolsó útjára indult a vadonba, hogy felkészüljön az elmúlással való találkozásra, bármi várjon is rá a túlvilágon. Medivh er?s fiúvá érett, de fogalma sem volt róla, hogy Tirisfal öröksége micsoda potenciális hatalommal ruházta fel.

Sargeras türelmesen várt míg az ifjú hatalma végre megnyilvánult. Mire Medivh tizenéves lett, már híre járt Azerothban jelent?s mágikus képességeinek. Gyakran indult kalandos utakra két barátjával: Llane-nel, Azeroth hercegével és Anduin Lotharral, aki az Arathi vérvonal egyik utolsó leszármazottja volt. A három fiú gyakran követett el mindenféle csínytevéseket a királyságban, de a nép ennek ellenére kedvelte ?ket.

Mikor Medivh 14 éves lett, felébredt benne az addig szunnyadó kozmikus hatalom és összecsapott a lelke mélyén rejt?zköd? Sargeras szellemével. Medivh sok éven át tartó kómába zuhant. Amikor végre felébredt, már feln?tt ember volt, barátai Llane és Anduin pedig Azeroth régensei lettek. Bár vágyott arra, hogy újonnan felfedezett hihetetlen hatalmát az otthonának hívott ország védelmének szentelje, Sargeras sötét szelleme megrontotta gondolatait és érzelmeit, álnok végzet felé sodorva ?t.

Sargeras örvendezve bújkált Medivh egyre sötétebb szívében, mert tudta, hogy a világ második inváziójára sz?tt tervei hamarosan megvalósulnak és nem más mint a világ utolsó ?rz?je lesz az, akiben megérlel?dnek.