
Talán sokan emlékeznek még klánunk első filmjére. Oly jóleső fogadtatásban részesült, hogy elhatároztuk: készítünk folytatást is. Két terv indult útjára. Az első, mely ezen a lemezen ölt testet, két klántársunk, Enokh és Galso munkáját dicséri, akik a Burning Crusade outlandi instance tartalmát mutatják be klánunk főszereplésével. A másik terv pedig a northrendi kiegészítőre egy instanceoktól mentes RPG elemű film lesz. De erről most ne többet.
Jelen instance film a Beyond The Dark Portal címet a Warcraft II 1996-ban megjelent, s ugyan ezt a nevet viselő - kiegészítőjéről kapta. Ekkor léphetett Warcraft játékos először Draenor földjére.

Ám ha klánunkról a kedves érdeklődő és játékos társ teljesebb képet kíván kapni, úgy mindenképp ajánljuk figyelmébe a lemezen helyet kapott extrákat, mint a szabadtéri Halaa PvP ostrom, a 8 hunteres WSG-t, vagy más - esetleg már ismerős kisfilmeket, valamint a képgalériát. Reméljük egy kicsit mindenki magáénak érzi majd filmünket, még ha nem is klántag, s színesebbé tehetjük vele minden magyar játékos legkedvesebb iskola/munka utáni kikapcsolódását, a Warcraft Világát!
Letöltéssel s használattal kapcsolatos problémákat, esetleges kérdéseket, véleményeket szívesen fogadunk fórumunkon.

LETÖLTÉS
A DVDt darabolva lehet letölteni. Ha hibás lesz a letöltés, akkor nem kell az egész filmet újra letöltened, hanem csak az adott darabját.
DVD-tok borító és korongkép
- DVD borító letöltése 300 dpi JPEG
A Film formátuma
A film szélesvásznú DVD tükörfájlban tölthető le 45 RAR fájlban, melyet letöltés és kitömörítés után ISO tükörfájlként kiírhatunk DVD-R lemezre, vagy beolvashatjuk virtuális meghajtóba. Ha TVn (ajánlott*) szeretnénk megtekinteni asztali DVD lejátszóval, érdemes mínuszos lemezre a lehető leglassabb sebességgel kiírni.
Formátum:
- Fájl: OOW-BTDP-DVD.iso
- Lemez: PAL DVD
- Képarány: Szélesvásznú (16:9)
- Hang: Angol epilógus szöveggel, Stereo (2.0)
- Felirat: Magyar (extrtáknál angol)
- Menü: van, animált.
- Extrák: oow kisvideók, régi warcraft térkép, képvetítő.
- Játékidő: 35 perc
- Letölthető: ISO fájl darabolva, rar-al tömörítve.
iso méret: 2,23 GB

RSS